Mi voltál mindeddig, szülő honom?
Asztal, melly állt terítve gazdagon;
Áldásaid: bor és kenyér;
Arany pohárban sárga tűz borod,
Kenyered mint a hó fehér.
S gazdaságodban isten megvere,
Mert csak nehány kiváltságos here
Emészté dús áldásidat;
Míg millio koplalva dolgozott,
Kapván csontot, s kenyérhajat.
Nagyok! tán az ördög volt veletek,
Hogy tálba nyulni nem engedtetek
A népnek, melly igás barom
Volt a békén; s elhullt, nem tudva, hogy
Kiért? miért, harczokon?
Apáitok példája vont talán?
- Járván a néphóhérok nyomdokán –
Ti nem mérközhettek velek!
Mint a bősz villám pusztitottok ők,
De legalább fénylettenek!
Igen, fény és dics, mellyben jártanak,
Jól rájok illett mint pánczél, sisak:
Erőtlen lőre magzatok!
Sisak, pánczél, ez ősi hagyomány,
Ronggyal volt tömve rajtotok!
S jött a nagy óra, - s ti nem vesztek el!
Sőt megifjultok a nép ezrivel,
Mert immár elrémültetek,
A csillogó csecsebecsék
után
Négy-kézláb mászva mint gyerek.
Kértünk: hogy önkezetek rontsa szét,
A kiváltságok vén épületét;
Kértünk, de mindig hasztalan!
S jött a földrengés, megingott a ház,
S a rozzant fal ledölve van!
Az egész erdő számotokra nőtt,
Hiába kértünk egy kis tüzelőt,
Hogy a nép fázik, didereg…
S dördült az ég… s nyájas meleg tüzet
Nekünk a villám gyujta meg!
Hanem hiszen már minden rendbe’ van!
Oh nézzétek a népre nyájasan,
Szegény, ez mindent elfeled!
S olly szívesen kiáltja véletek:
Csend, egyetértés, szeretet!
Forrás: Hangok a multból
– A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar
honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza
vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű
emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése