Szárnya nőtt a gondolatnak,
Fel, magasra szálljon!
Szegje át a levegőt, az
Égig meg se álljon!
Megtágult a honfi melle,
Más a lég körötte;
Zászlaját a szent szabadság,
Felüté fölötte.
Mi volt lantunk? Siralomnak
Nyögő jávorfája…
Most szabadság – s férfi szónak
Riadó hárfája!
Új érzés van a magyarban,
Új világ fejében;
Nyögdelő galamb helyett sas
Csattog énekében.
Ne higyjétek hogy szomorú
A magyar nótája;
Csak a békó hangja volt az,
Mellyet vertek rája.
A szabad nép, a szabad hon,
Mint a bércz patakja,
Víg zugással az örömnek
Hangjait riadja.
A mit eddig énekeltünk
Jó volt hangolásnak –
Rajta immár szabadon az
Igaz dalolásnak.
Forrás: Hangok a multból
– A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar
honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza
vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű
emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése