A történeteket lapozám, s végére jutottam,
És mi az emberiség története? vérfolyam, a mely
Ködbevesző szikláiból a hajdannak ered ki,
És egy hosszában szakadatlan foly le korunkig.
Azt ne higyétek hogy megszünt már. Nincs pihenése
A megeredt árnak, nincsen csak a tenger ölében;
Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója.
Rettenetes napokat látok közeledni, minőket
Eddig nem látott a világ, s a mostani béke,
Ez csak ama sircsend, a melly villámnak utána,
A földrenditő mennydörgést szokta előzni.
Látom fátyolodat te sötét mély titku jövendő,
És meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e
Fátyolon átlátok, s attól a mi ott van alatta
Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök.
És örülök szilajan. A háboru istene ujra
Fölveszi pánczélját s kardját markába szorítván,
Lóra ül és végig szágúld a messze világon,
És a népeket eldöntő viadalra kihíja,
Két nemzet lesz e föld akkor, s ez szembe fog állni:
A jók s a gonoszok. Melly eddig veszte örökké
Győzni fog a jó itt.
De legelső nagy diadalma
Vértengerbe kerül. Mindegy. Ez lesz az ítélet,
Melyet az isten igért proféták ajkai által;
Ez lesz az ítélet, s ezután kezdődik az élet,
Az örök üdvösség, s érette a mennybe röpűlnünk
Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.
Forrás: Hangok a multból
– A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar
honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza
vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű
emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése