Csipkére van fehér kendőm szegve
Borult szemem könnyekkel van telve,
Fehér kendőm szellő lebegteti,
Könnyemet senki sem törölgeti.
Fehér rózsabokor, nincs virága,
Az őszi derektől tar az ága,
Majd nyílik a tavasz, s kihajt újra,
Nyílik énnekem is, de csak búra.
Piros lábú fehér galamb elszáll,
Repül, repül, míg párjára talál,
Mért nincs szárnyam? de ha volna is bár,
Sas röptével sem érném el őt már.
Fehérfalas kis kápolna körül
Fakeresztek közt sok halom zöldül,
Egyikre közülök ráborulok,
Szeretőm sírja ez, kit gyászolok.
Áldjon meg a jó ég, hogy szerettél,
Sötét sírba hív szerelmet vittél.
És engemet hagyjon el az Isten,
Ha kivüled valakit szerettem.
Forrás: Aurora – Anthologia a magyar költészet fénykorából –
Összeállította Király György – Gyomán, Kner Izidor költségével és betűivel
1921.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése