Benkő István: Csend legyen!*

Márk IV. 39. „Jézus megdorgálá

a szelet és mondá a tengernek:

hallgass, némul meg!”

Mester! a bősz vihar dühöng,

Hullám fölél, hullám kél;

Sűrű a felhő, sötét az ég,

Nincs óltalom, nincs segély.

„Nincs-e gondod, hogy elveszünk?”

- Hogy alhatol mélyen,

Minden perczben rettegtet a halál

A háborgó örvényen!

Mester! a bú és a bánat

Gyötrelmével földre hajt;

Zajgó szivem kinai mélyek;

Óh ébredj s szüntesd e bajt:

A bűn és aggály zápora

Zuhog lelkem felett;

És elveszek, elveszek jó mester,

Óh siess védj engemet!

Mester elmult a rémület,

Az elemek pihennek;

Napfény ragyog csendes tó tükrén,

Békéje van lelkemnek.

Várlak óh áldott Megváltó,

Ne hagyj el egyedül;

S vigan érek igy a kívánt révbe,

Hol az üdv rám földerül.

**

„A szél és habok engednek nekem,

Csend legyen!

Sem tenger dühe kárt nem teszen,

Sem démon, ember, avvagy bármi legyen!

Nem merülhet el a hajó, ha ben’

A tenger, föld és ég ura pihen;

Mind szeliden engednek nekem

Csend legyen!

(Angolból.)

(* E hymnusnak igen szép dallama van és épen e dallamra való tekintetből tartottam meg az eredeti alakot.     B. L.)

Forrás: Vasárnap – III. évf. 15-16. sz. Felső-Bánya, 1882. jan. 15.