Bajza József (1804-1858): Isten hozzád

Bércről visszanéz a vándor,

Vígan int kies hazája,

         Ott mosolyg a róna táj:

De a messze távozónak

         Szíve vérzik, szíve fáj;

Zeng felé a búcsuszó:

         „Isten hozzád, bújdosó!”

Bérc alatt áll völgyek árnyán,

Csak felhőket lát honából,

         Elmerűlt a róna táj:

Ámde búja nem maradt el,

         Szíve gyászol, szíve fáj;

Zeng felé a távol szó:

         „Isten hozzád, bújdosó!”

Bérc és völgy is elmaradtak,

Felhőt sem lát már honából,

         Ábrándkép a róna táj:

Búja mint az ég kíséri,

         Szíve vérzik, szíve fáj;

Mély keservvel zeng szava:

         „Isten hozzád, szép haza!” -

Múlnak évek, fürte ősz már,

Elfeledte rég hazája:

         Ám a kedves róna táj

Sírig képben él előtte,

         Szíve gyászol, szíve fáj,

S a halónak vég szava:

         „Isten hozzád, szép haza!”

 

Forrás: Aurora – Anthologia a magyar költészet fénykorából – Összeállította Király György – Gyomán, Kner Izidor költségével és betűivel 1921.