Annyi drága öröm jut osztályrészedül,
Midőn neved napját most megünnepeled.
Két kezed megrakva gazdag ajándékkal,
Szűle, testvér mind-mind együtt örül veled.
Mit adjak én neked e várva várt napon?
Im itt van leirva mind e szerény lapon.
**
Gyermeki világod telve boldogsággal,
Tarka-barka képpel, mint egy tündér-álom,
Áldott, gondos lelkek őrködnek felette,
S vigyáznak, hogy az még tőled el ne szálljon.
Oh, ne véld, hogy ennek tán mind ugy kell lenni.
Őrizd magad erre méltatlanná tenni.
Édes a gyermekkor, szép a gyermekélet.
Ha – mint hőnyárban az enyhetadó falomb –
Szeliden borul rá, áldva védi óvja
A szeretet meg az éber szülei gond.
S a te élted ilyen: áldd azért a kezet,
Mely téged boldogit, tart, ápol és vezet.
Gyöngéd szüléi gond, mely annyi örömet
Szerez, számodra és egy perczre sem feled.
ne véld, hogy talán ők tartoznának vele.
Tartozás részedről a hála s tisztelet.
A sok jótéteményt, hogy vissza add nekik:
Légy jó gyermek, kiben örömük telhetik!
S ha majd a gyermekkor játékai multán
Ifjul ész, a pezsgő nagy világba lépve,
Vigyázz; az életnek százrétü viharja,
Lelkednek zománczát, hogy szerte ne tépje.
Azt a szent talizmánt, melylyel a jó család
Övezte kezdődő éltednek hajnalát.
Szived még tiszta, mint friss reggeli harmat,
Mely égből szállt alá himes hajnalszárnyon,
Vigyázz; az ifjuság bűne, vétke, csábja
Ártatlan sziveden, hogy sebet ne vágjon.
Mert az ily seb magát mind mélyebbre ássa,
És nehéz és kétes annak gyógyulása.
Ne légy vallástalan; mit könnyelmű lélek,
Vagy rideg, kopár ész sajtjának nevez.
Hej sokat ér ám az, ha a nehéz idők
Tusáján tenkebledből üdülést szerezhetsz.
Jól esik tudnod, hogy veled van Istened,
Ki – ha minden elhagy; akkor is mindened.
Ne légy hanyag; hidd el a tétlenség halál,
Csak a foglalkozás, munka, tett az élet.
Becsüld nagyra mindig az öntudat szavát.
Meglásd: a munkában szived, lelked éled.
Tengődés az élet csak ugy átheverve,
Vigyázz; hogy ne légy az emberiség terhe.
Ne légy kevély; látod kinn a természetben
A völgy s a kis cserje mily szépen megférnek.
- Magasan születni, magában nem érdem –
A mivé magad lész majd a szerint mérnek.
Ne vesd meg a szegényt, de nemes kebellel
Miként testvéredet az ő ügyét fogd fel.
Ifjuságod használd bölcsen és serényen,
Szép korszakát annak vész meg ne zilálja.
Tavasz az ifjuság, de csak ugy virágos,
Ha ott diszlik benne az erény rózsája.
Sivatag pusztaság lesz az erény nélkül,
Légy ifju, nemes, ki szépért,
jóért hevül.
S ha az ifju kornak tavasza is eltűn,
Eljön a nyár, s belépsz majd a férfi-korba:
Kerüld az életnek átkos cselvetésit,
Becsületeden, hogy ne ejtessék csorba.
Nagy kincs ez és pedig azért becses, drága,
Mivel oly ritka már a mai világba:
Szeresd ezt a szegény, sokat szenvedt hazát,
Mert hiszen ez adott őseidnek éltet.
Szeresd ezt a földet forró szerelemmel,
Téged is ez nevelt,
téged is ez éltet.
Munkálj; hogy övezze a boldogság, a dics,
Ha módodban leszen: „Hass,
alkoss, gyarapits!”
Legjobb erőidet szenteld a hazának.
Segits, mint teheted a magyar nemzeten,
Szeresd a szent vallást, mint legdrágább kincset,
Mely táplál a búban, vezérl az örömben.
Tetteid legyenek szépek, dicsők, nagyok,
- Korcs unokára az ősi fény nem ragyog. –
Légy mint férfiu nagy, jellemes igaz hű,
Ugy az élet neked boldogsággá válik.
A jólét övezzen, szeretet kövessen,
S áldás kisérjen el sirod ajtajáig,
Emlékedre követ, hogy senki ne vessen,
Légy ember! az Isten sokáig
éltessen!
Forrás: Vasárnap – III.
évf. 11-12. sz. Felső-Bánya, 1881. decz. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése