Alszol csendes árny alatt,
Kisded gyermekem,
S nincs e földnek hajnala,
Mely felkölt nekem.
Téged egy rövid tavasz
Leble ringatott,
Látál csak kies nyarat,
Őszi bájnapot.
Míg a tél elhozhatá
Gyász fuvalmait,
Sír ölében álmodod
Égi álmaid.
Vissza hasztalan sohajt
Dúló bánatom,
Hasztalan kiáltja szóm:
Kelj fel magzatom!
Halmodon hullat szemem
Zápor könnyeket,
S könny és síralom nem ad
Néked életet.
Ah nem ismer oly anya
Mély szívbánatot,
Aki még nem sírata
Megholt magzatot.
Akinek virágait
Sors nem tépte le,
Szép jövendőt, szép reményt
Táplál kebele.
Nékem nincs vigasztalás
E nagy ég alatt,
Messze túl az életen
Egy remény maradt.
Hogy viradni mennybe' fog,
Mely felkölt nekem,
Üdvezűlet hajnala,
Drága gyermekem!
Forrás: Aurora – Anthologia a magyar költészet fénykorából –
Összeállította Király György – Gyomán, Kner Izidor költségével és betűivel
1921.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése