Kálvinista fővárosban
Pápista királyné,
Hogy lennél te Isten népe,
Stuart Máriá-é?
E vész angyal ujra sátán
Köre közzé dobjon?
S még most is vérző szemünkbe
Máglyatüz lobogjon?
Nem! hazánk égboltja nem lesz
Jézsuita sátor.
Mennydörögve szól Knox János,
A skót reformátor.
Fényes szolgák jönnek érte:
Ő felsége várja.
Ne sajnáljon megjelenni
A királyi várba.
Tud-e hát a vén eretnek
Tud-e ott is szólni?
Üszkeit a lázitásnak,
Hogy merészli szórni?
Bibor széken a királyné,
Mellette titkár,
S a szépség mely annyi lelket
Kisértetbe vitt már:
Nincs hatással a hitbajnok
Lángoló keblére.
S szól mit sem törődve azzal,
Hogy jó véget ér-e?
Jogában áll minden népnek
Sőt kötelessége,
Hogy az igét alsó-felső
Támadástól védje.
Mint cselekvé Izráel is
Faraóval szemben.
S az ős egyház a Trajánok
Zsarnoksága ellen.
Hát te engem Bibliáddal
Akarsz agyon verni?
Nem szabad a főbbek ellen
Senkinek fölkelni.
Volt a válasz s az „eretnek”
Vajjon mire vár még?
Ily szavakkal engesztelte,
A bájos királynét:
Őrült atya gyermekinek
Megengedhető-e?
Hogy a kezébe szoritott
Kést vegyék el tőle?
S hogy bizton legyen a háznép
Kicsinye és nagyja:
Kötve tartsák míg a gyilkos
Roham el ne hagyja?
Kegyes urnő, a népek is
Ily mértékkel mérnek:
Míg az őrült fejedelmek
Eszökre nem térnek.
Forrás: Vasárnap – III.
évf. 7-8. sz. Felső-Bánya, 1881. nov. 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése