Mit mélyedsz ugy a Bibliába?
Szegény protestáns mit akarsz?
Hideg szél fúj Karinthiába,
S te itt nem nagy vizet zavarsz.
Nemes szándékod hervadó virág,
Meglásd széttépi a gonosz világ.
Nem tépi szét, nem fogja merni,
Keblem feszül, szivem dagad.
S tálentomom sem fog heverni:
A templom-épités szabad.
Ki rettegné tavasszal a telet?
Itt a dicső „türelmi rendelet”.
S megyen vele a jámbor ember,
Hóharmat fénylik ősz haján.
S szerény – de fennkölt érzelemmel:
Zörget a biró ajtaján.
Schwintecknek hivták e rosz ördögöt,
S míg az könyörgött, ez meg ráköpött.
Uram, saját telkemre épül –
Templomtoknak ott sincs helye.
Saját erőnk – s nem más zsebéből –
Szomszédosak lennék vele.
S már annyira, de csak még sem megyünk,
Hogy sertés-óllal szomszédok legyünk.
Hanem tudjátok mit, megmondom,
Kiket Luther tévtanja vár,
Épitsetek azon a dombon:
A hol az akasztófa áll.
S a szegény pór egy fájó könnyet ejt:
A jó Isten késik, de nem felejt!
És ime, hogy feljött a napja!
Hol Schwinteck úr virágozék,
A kis város kicsinnye, nagyja:
Éljent – szlávát – kiáltozék.
Félsz fogta el a restet és gazot:
József császár ép arra utazott.
A megvetett esedező is,
Bár több kéz visszaverte őt
- S nem hű alattvaló-e ő is? –
Ott áll a nyilt hintó előtt.
Magához inti a fejedelem:
Ne félj fiam, bátran szólhatsz velem.
Kegyes császár, felséges urunk,
Mi templomot épitenénk.
Épitsetek. Nem boldogulunk,
Trágár szókkal kötnek belénk.
Reményünk fáján megszáradt a lomb,
Templom-helyünk: az akasztófa domb.
Hogyan? ki mondta ezt? a bíró.
E napságtól te vagy helyén.
Mit ér a trón, a nép ha síró
Szemmel hiába néz felém.
Hangzott a császár ihlett ajkiról –
S ki boldogabb, mint a villachi pór!
Forrás: Vasárnap – III.
évf. 11-21. sz. Felső-Bánya, 1881. decz. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése