Két hétre sem utazom el idén
Pestről, melyet a korszellem s a nap
gyötör. Köveiről a sárga fény
s a gyűlölet s a hőség visszacsap.
A Duna-balparton, ahol megállok,
az alkonyatnak szívesen örülnék...
A város, elkényeztetett vadállat,
hajszoltan és tanácstalanul körülnéz.
És körülveszik a kutyák, a hajtók,
a csendőrcsákón kakastoll lebeg,
és szónokolnak az ideszalajtott
párt-próféták, bugris-miniszterek,
s a zsandár és a tisztultabb vidék
bekeríti a bűnös Babylont,
és gyűlöli a csontját, a szívét
s ha belepusztul, az se neki gond.
Egyetlen atomja sem az övé,
hát megszabja most, hogy éljen a Város –
nélküle hordták egykor együvé
zsidók és grófok, költők, proletárok.
S mint rengetegben űzött vad megül,
az űzött Pesten úgy rejtőzöm én.
Cinikus, cinkos kövei közül
két hétre sem utazom el idén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése