Medgyes Lajos: Télben

Kihalt az élő természet egészen,

Halmok, völgyek, hóval boritvák;

A folyamokat jég ülte keresztül,

Fagytól, zúztól csikorgnak a fák;

Minden, minden, mit  szem lát:

Kietlenség és pusztaság!

Te óh Isten! ugy alkotád az embert,

Hogy télben is tavasza légyen:

A házi tüzhely nyujtson enyhe léget,

Sziv a szivtől örömöt végyen;

Vigalmak vigalmat váltnak,

Idején a tél szakának.

Míg a zord vénség lelkünkre havazna,

Hadd teljék vidáman az élet;

Menjünk, menjünk tárt karral a körökbe,

Hol a jókedv az öröm éled.

Isten nem tiltja minékünk,

Vidám örömökben élnünk.

Nem, nem akarod óh mennyei Felség!

Hogy szivünk bú árnya fedezze;

Ösztönt és lelki hatalmat engedtél,

Hogy űzzük a bánatot messze.

Hideg tél; meleg barátság;

Künn zivatar; benn vidámság.

Forrás: Vasárnap – III. évf. 19-20. sz. Felső-Bánya, 1882. feb. 12.