Berki József: Eszter

Hatalmas Ahsvérus, keletnek királya,

Haragjának sulyát, nincs a ki kiállja;

Mint az erős kézben, a dió megroppan,

Tartomány és ország, omlik hova toppan.

Szép Zsidóország is, nyögi rabigáját,

Neki adja pénzét, erejét marháját,

Mégis a hatalmát, király asszony Vásti,

Daczból nem akarja, érezni se látni;

Most is, hogy a király udvarmesterével

Hivatá magához, azt felelé hévvel:

„Hogy ő bizony nem megy, jöjjön ő ha tetszik.”

- Asszonyok a patvart, rendesen igy kezdik…

Vérszopó királlyal, minek kötekedni?

Vásti, jobb lett volna neked is engedni!

A büszke király most méltó haragjába,

Hirdeti a törvényt, minden országába:

„Vásti király asszonyt, engedetlensége,

Számüzötté tette, s uralmának vége…”

De haj, a hirnökök, még mást is kiáltnak:

„Uj s szép feleség kell Ahsvérus királynak,

A szép szüz leányok, mostan örüljenek,

Király városába, Susánba jőjenek,

Közülök ott választ, majd a király egyet…”

- A volt királynénak, e bizony nem tetszett…

Panaszkodott sirva, titkon, egynek másnak, -

De hát ki parancsol az erős királynak?...

**

Susán városába, sok szép leány jöve,

Egynek ezüstös volt szőrből készült öve;

Másnak aranyláncz volt, hó fehér nyakába,

S reszkettek a gyöngyök, fodrozott hajába;

Szép volt valamennyi, öltözet és arczban,

Hogy győztes lehessen, a vénusi harczban;

Csak egy zsidó lány van, szük patyolat ingben,

Csak szép szeme s arcza, más ékszere nincsen.

Ez Mardokéusnak, fogadott szép leánya,

Tán, hogy ide hozták, tán még azt is bánja.

Igazi búbánat, arczára felilrta:

Hogy apja s az anyja, lent nyugszik a sirba.

Szelid és szemérmes; Isten előtt kedves,

Ilyen légy leányzó, ifju ilyet keress!

Szelid szeméremmel, vala bájos, vonzó, -

Boldog volt az is lesz az ilyen leányzó!

- A király a lánykát, mihelyest meglátta,

Rámutatott ujjal, nem szóla, kiálta:

„Ez lesz feleségem, királyné a neve,

Fel a palotámba, most mindjárt fel vele!”

Az árva lány Eszter, hallva király szavát,

Szép lesütött fejét, lángba borult arczát,

Hogy senki ne lássa, szemelől forditá, -

Mi másnak öröm vón, lám őt szomoritá.

Ugy mene fel lassan, a királyi lakba,

S csak hamar igy szóltak: bele illik abba!

Szép volt nemes arcza, szebb volt szive, lelke,

Mert örömét mindig, jótettekben lelte.

Jobbágyi szerették, mindenféle nemből,

Maga a király is, igaz szerelemből;

Tenyerén hordozta, mellé is ültette,

Mert igaz hűség volt, minden szava, tette:

Isten jóvoltából, fel is magasztalta,

S a mit a király tett, a nép se sokalta.

Érdemes is volt rá, mert igaz hűséggel,

Szerette szolgálta, a királyt készséggel.

Éjnek éjszakáján, orgyilkosok jöttek,

A királyt megölni, palotába törtek;

Őr angyala Eszter hamar észre vette,

És a veszedelmet, maga jelentette;

Sok más királyné meg, maga készit roszat,

Bajt is csak szaporit, de soha sem oszlat.

Nem igy a szép Eszter; neki szava tette,

Isten után nevét, örökössé tette,

Példa beszéddé lett, erénye, jósága,

Iznyivel volt kisebb hire s méltósága,

Mint a nagy királynak, - de sose feledte,

Hogy kicsiből nagygyá, a jó Isten tette.

Diadal kocsin járt, népe között széjjel,

Melegség volt nappal, világosság éjjel;

De legfőbb gondja volt Izráel népére,

Ha rab, ha szegény is, hiszen az ő vére…

Egy-egy szemet szakaszt, minden nap a lánczból,

S egyszer csak szabad lett, rab Zsidóországból…

Nagy is volt szép is volt, mind az a mit teve,

Lett is aztán neki, gyönyörü két neve:

„Ragyogó királyné” „a népszabaditó”

Erős volt az is lesz a bölcs mindenható,

Megteszi mit akar, férfi vagy nő kézzel,

Csak mi tudnánk aztán, megérteni ésszel,

Hogy nem a rab nemzet, csak a bünös vész el.

Forrás: Vasárnap – III. évf. 29-30. sz. Felső-Bánya, 1882. ápril 23.