Magyar bikavér gunnyaszt előttük
Vén, kecskelábú korcsmaasztalon,
Ökölre hajtva komoly, ősz fejük,
Reám figyelnek csöndes-hallgatón…
És száll a szó a korcsmaasztalon.
Csatás magyarok véres dicsősége!
Harcos magyar vér hányszor fellobog!
Kucsmás, párducos, izmos, jó vitézek
Szomjazó hadja németre robog…
- Piruló vének szeme fellobog.
Zsíros, szalonnás köznapok sorába’
Beleng a Mult a füstös szobába;
Remegő öklük csonttá mered…
Ezen a gyönge, sorvadt nemzedéken
Olyant ütnének cudarul, keményen
Ezek a ráncos, szunnyadó kezek.
Forrás: Néptanítók Lapja
42. évf. 10. sz. 1909. márc. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése