Oly messze már az álmok útja,
A napsugár, a fény, virág
Tünedezik és egyre pusztul,
Kipusztul az álomvilág
De egy sugár, egy árny, egy emlék
Megérint olykor lopva még,
S ilyenkor mintha rózsás, édes
Álomba lágyan ringanék.
És néha éjjel, néha egy-egy
Nehéz és tiszta éjjelen
Tündéri régi álomképed
Virágba, fénybe megjelen.
Megáll és néz sokáig, aztán
A könnyje árja megered…
Soha se sírj, - tudod: a sírból
Már visszajönni nem lehet!
Forrás: Néptanítók Lapja
42. évf. 17. sz. 1909. ápr. 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése