A mi falunkban nincsen semmi,
Mit közhírré lehetne tenni.
A nyugalom fehér virága
Van itt ráfestve minden házra.
Épp hó esik. Az árok mellett
Egy kis csoport szánkázó gyermek
Tavaszt varázsol a szívembe,
Mely örömmel csordultig telve.
S ez az öröm oly édes, égi,
Nem oly tettetett, mint a régi.
Még most is rossz gondolnom rája!
Mindig csak a bolondság járta,
S az élvezetek tengerében
Az a szent szikra szunnyadt szépen.
Feledtem multat, nem törődve
Azzal, hogy nézni kell előre!
Most már, hogy biztos parton állok,
S messze tűntek a lázas álmok:
Egy kis család csendes körében
Húzódom meg boldog szerényen.
Feleségem s két kis lányom
Az én legelső boldogságom.
Mindegyik egy-egy földi angyal,
Szeret, remél, hisz és vigasztal. –
Az én második boldogságom,
Az én második kis családom:
Egy raj apró nép. Minden reggel
Hozzám jőnek nagy szeretettel.
Oly édes jószág valamennyi,
Oly szépen tudnak rám nevetni!
És én… Hisz oly gyermek a szívem,
Szeretem őket viszont híven.
Tanulunk Istenről, hazáról,
Mesélünk zümmögő bogárról.
A lelkem szinte ifjul… éled,
Látva, hogy mind csupa fül, élet!
*
Ilyen az élet mostanában
Egy kis, falusi fehér házban.
Forrás: Néptanítók Lapja
42. évf. 13. sz. 1909. ápr. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése