Hatszáz forint az évi bérem,
S ha élek is vízen, kenyéren,
Édes szegény hazám,
Szemedre nem vetem:
Szegénységemben is
Legdrágább vagy nekem.
Ki csak tele gyomorral éltet,
Nem jó, nem hű fiad tenéked.
Igaz fiad, hazám,
Koldus kenyéren is
Dicsér. S ódáiban
Sirat, vigasztal is.
Volt egy dicső fiad teneked,
Aki téged híven megértett,
S kolduskenyéren is
Dicsért, magasztala,
Rólad csendült meg a
Legeslegszebb dala.
Hogy százados küzdelmeidben
Megzsibbad az erő eredben,
Pihensz. Pihenteted
A fáradalmakat,
De azután megint
De azután megint
Új, szebb napod virrad.
Én is szegény vagyok, odaadnám
Jobbért e módot – mit tagadnám.
De bármit ád e hon,
Én most meg nem vetem,
S a fitymálás, a gúny
Nem kenyerem nékem.
De légy önérzetes, szegény hon,
Hogy senki itt ne gúnyolódjon.
Nincs más, csak barna, kis
Kenyérkéd van neked,
S kinek nem ízlik ez:
Ne ossza meg veled!
Forrás: Néptanítók Lapja
42. évf. 15. sz. 1909. ápr. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése