Ha meghalok, ne ássatok
Sírt nekem a temetőbe”.
Vigyetek ki messze, messze,
Vadvirágos zöld erdőbe!
Zöld erdőn a dalos madár
Szerelmemet hadd dalolja.
Bánatomat a zúgó szél
Sírva-ríva panaszolja!
Ott tanultam én dalolni,
Ott tanultam, csak magamtól,
Hol szerelmes fülemile
Meg búsuló vadgalamb szól.
Lelkemet is, mint az erdőt,
Néha-néha vihar rázza,
De legtöbbször hangzik benne
A szerelem sóhajtása.
Forrás: Néptanítók Lapja
42. évf. 17. sz. 1909. ápr. 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése