Hamvazó, selymes alkonyi fénybe’
Ring a Napasszony kacagó arca,
Tüskés, vén tarlók havas földjére
Foltokat éget, mosolyát rakja;
Selymes Napasszony úgy kacag rajta.
Kopott, vén tarló ezüstös hamvát
Od’adja mint egy mámoros gyerek,
Kacagó kedvű, csókos sugárban
Szomjazó földje szinte remeg,
Mint egy bolondos, húszéves gyerek.
Hamvazó, selymes alkonyi fényben
Megkisért engem az én húsz évem,
Édes álomban érezem magam.
S amíg kacagva száll a Napasszony,
Hogy hamvat szívó csókot fakasszon,
Feléje nézek diadalmasan.
Forrás: Néptanítók Lapja
42. évf. 4. sz. 1909. jan. 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése