Gyémántos, szikrás, végtelen csönd leng
A pihés, havas pusztaságon,
Szilaj, nagykedvű szegénylegényként
A puszta fénylő, szűz havát járom…
- szegénylegény a pusztaságon…
Betyáros vér búg eremen által,
Erő feszíti gyönge csontomat,
Úgy tudnék hej, most valamit tenni!
Ráz egy legényes, tüzes gondolat,
Nagy erő járja gyönge csontomat.
- Haragos, fázós, téli szél hidegje
Támad meg büszkén. Szégyenpírt festve
Megostorozza arcomat…
S amíg a puszta integet fehéren,
Lemosolyogja szegénylegénységem
A kemény téli alkonyat.
Forrás: Néptanítók Lapja
42. évf. 10. sz. 1909. márc. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése