Hogyha karácsony estje közelgett:
Édes anyám az ágyba takart,
S fujt a fülembe, míg elaludtam
Egy elavultan templomi dalt.
- „Mennybe’ dicsőség, béke a földön” –
És a fiúcska szenderegett; -
Kint csunya felhők búgtak az égen
S rázta a szél a házfedelet.
- „Lelketek im ma ünnepet öltsön!” –
S már a fiucska mélyen aludt; -
Tulnan egy ember verte az asszonyt,
S koldus előtt zárt sok be kaput.
… Trombita, csengő verte föl álmom,
És az ölébe vett az anyám; -
Cifra fenyőfa állt a szobában
S rajta egy ékes ló, kocsi, hám.
- Csúf hazugan igy kezdtem az éltet.
Visszafelé volt minden igaz!
- Trombita, csengő verte fel álmom, -
Máma az élet forgatag az!
Hát a fenyőfa? ló, kocsi, hámmal!
- Azt sem az angyal hozta nekem!
Mert paripám – az ördögi élet –
Poklok ölébe szállt le velem.
S én vagyok immár ló, kocsi, szerszám –
Ösztöke vérez, oldalam ég;
Gazda urára ült fel a jószág!
- Csúnya az élet, csúnya a vég…!
Forrás: Keleti Ujság
III. évf. 283. szám Cluj, (Kolozsvár), 1920. dec. 25. szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése