Az útszélen egy kopja mellett
Csapást csapásra sujt a kőre,
A kő porlik ezer darabra…
Kényelmes út lesz majd belőle.
Sokan haladnak el naponta
Az országúton nagy robajjal.
Mehetnek! Őt az nem zavarja…
A kőtörő nem lát, se nem hall.
Egy titkot bízott rá az apja.
- Ezért hull róla dús verejték. –
Hogy tündérek az ősidőkben
Gyémántjukat kövekbe rejték.
Meg is csillant már egynéhányszor.
Megnézte: „Átkozott kovája!
Már azt hittem…” dörmög, s tovább tör
És álmodozva várja… várja…
Forrás: Néptanítók Lapja
42. évf. 17. sz. 1909. ápr. 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése