Olyan jólesik kitekinteni
Melegre fűtött szobám ablakán.
Az ólomszürke ég távolából
Fehér hópelyhek hullnak szaporán.
Itt van biz’ a tél! Most bontja leplét
S az alvó tájra lomhán ráterül.
A fák, a házak s mindaz, mi kint van,
Egy színbe folyva lassan elvegyül.
A nyugalomnak győztes csatája
Megvívva ím’ a nyüzsgő lét felett…
A felzúgó szél mi volna más?! Az
Alvó természet vesz lélekzetet.
Forrás: Néptanítók Lapja
42. évf. 3. sz. 1909. jan. 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése