Szállnak az évek,
Szárnyain eltűnt, csalfa remények,
Gondtalan álmok –
Könnyeimen át nézek utánok.
Egy rabol édes, szivbeli vágyat,
Más leszakasztja a rügyteli ágat –
Vissza felém csak a búcsú bánatos éneke csendül
Eltemetett szerelemrül…
Oh, mosolyogj rám,
Drága fiacskám,
Szívem egyetlen kincse, virágom,
Mindenem e bús, földi világon.
Óh, mosolyogj rám!
Fénye ragyogja be bánatom éjét!
Szólj, madaracskám, hallani vágyom
Angyali ajkaid égi zenéjét!
S mintha vigasz szava szállna felém:
Elhal a sóhaj keblem ölén…
Szállnak az évek,
Titkon egy-egy sugaracska röpül tova vélek
Éltem egéről,
Hervad a lomb, lesohajtoz az ágról,
Mind kevesebb van az egykori fényből,
Hajdani vágyból, -
Nyúlik az árnyék,
Csöndesedik, - csak a szív sebe fáj még…
Óh, mosolyogj rám,
Drága fiacskám,
Szivem egyetlen kincse, virágom,
Mindenem s bús, földi világon,
Óh, mosolyogj rám!
Fénye ragyogja be bánatom éjét!
Szólj, madaracskám, hallani vágyom
Angyali ajkaid égi zenéjét!
S mintha a hit szava szállna felém:
Kél a szivemben egy árva – remény.
Forrás: Néptanítók Lapja
42. évf. 6. sz. 1909. febr. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése