Zimankós téli délután
A miniszternek ablakán
Egy kis veréb kopogtatott…
A kegyelmes úr – szíve vaj. –
Annyit se’ kérdez, hogy mi baj?
Saját maga nyit ablakot.
Ozsonnáját elébe rakja,
S csak aztán nyíl§ kérdésre ajka.
Mikor a vendég jóllakott:
- „No kis madárkám, hadd hallom,
Mi hír van a hegyoldalon?”
Szárnyát lebbentve szól a kis madár:
- „Kegyelmes Uram, puszta a határ,
Ennivalót ott nem lelünk…
A csűrök, kazlak közelében
Húzódom meg magam is szépen.
Csak így, csak így telelgetünk!...
De a mezők proletár népe
Nem jön velem a kazlak enyhelyébe,
Szabad mező, rét kell nekik.
Domboldalon és lankaszélen,
A cirokparton és útfélen
A bozótot csépelgetik…
A hófúvás az ú tanyájok,
S ott is a vész leskelődik rájok…
Tegnap, hogy a határon jártam,
Nagy-nagy sereg madárt találtam.
Kongresszuson tanácskozott
A pintyőkék, sármányok, csízek.
A zöldikék és tengelicek
Bandája s így határozott:
- „Legbátrabb vagy veréb-testvérünk,
Jelents be minket arra kérünk,
Miniszterünknek ablakán…
Sok a panasz, nagy népünk gondja,
Bizottság megy, hogy ezt elmondja,
Meg is hallgattatunk talán…
Veszélybe’ van a dalos náció,
Induljon monstre-deputáció!”
A kis veréb hogy befejezte:
Kegyelmesen el lőn eresztve,
És a Dunán alighogy átlebeg:
Szemközt jön vele a madársereg,
Amely csicseregve zeng és hangicsálva
Száll a miniszter ablakára…
Száz dalos banda… a miniszter látja
Sok, sok pici száj némul hirtelen
S a dalos szónok ím’ előterem.
„Kegyelmes Uram! Dalos csapatunk
Bandái nevében szól panaszunk.
Nem kérünk mi nyugdíjat, fizetést,
Sem rangosztályt s lakbéremelést.
Drágaságot sem emlegetünk,
Csak éltünket védjed minekünk!
Erdőn, hegyen élhessen csapatunk,
Szabadon, vidoran, Kegyelmes Urunk!”
Komor felhő száll a nagyúr
Lelkére. Arca elborúl.
- „Ki hitte volna, hogy e népem,
Amelyet védne jó törvényem.
Panaszra még elém jöhetne,
Az életéért esedezve!
Hogy puszta léte s szabadsága
Veszélybe’ volna e hazába’!
Édes madárkám! Csak gyertek be mind,
Hadd hallom szívetek panaszait!”
A pintyőke bandája:
Pusztulás és rabság,
Ami reánk vár…
Valamennyi csirkefogó
Minket fogdos már…
Valamennyi gonosz ember,
Naplopó és gaz siheder
A nyomukba jár.
A törvény hiába! Véle
Hajh, ki gondol még?
Szolgabíró, kisbíró
Elfeledte rég!...
Néha-néha – óh mi gyász! –
A rendőr is madarász.
A tengelice bandája:
Kakastollas csendőrséget
Megtanítni kék,
Hogy a védelemre méltók
A tengelicék.
Mert a borbély műhelyébe’
- Aki nyírja meg. –
Tengelice szól fülébe
És így csicsereg:
- „Kakastollas, bocsáttass ki!
Mert ha nem teszed,
A Darányi jó törvényét
Te nem ismered!”
A csíz bandája:
Óh, kegyelmes jó Uram!
Azt panaszlom én:
Madarászik sok tanonc
Télvíz idején.
Ahány ács és kőmíves,
Naplopó segéd,
Kalitkával, lépvesszővel,
Mindenféle huroktőrrel
Üldöz, szerteszét.
A kenderike bandája:
Kis diákok, jó Uram
(Játékdélután)
Gummipuskát csattogtatnak
A hegy oldalán.
Bojtorjánmag-eleségem
Magukra szedik
S kabátjokon a mamának
Hazacipelik.
Sok-sok társam a zsebökben
Holtra fulladoz,
Vidám bandám napról napra
Pusztul, hulladoz.
A cinegék bandája:
Szeretjük a tökmagocskát,
Óh, kegyelmes Úr!
Azért fogdos a kalitka,
A tőr, meg a húr.
Kíváncsian kukucskálunk:
Hol van eleség?
Fel se’ tennők, hogy az ember
Ilyen ellenség!
Saját kárán minket pusztít,
Kandi kis madárt,
Kik neki csak hasznot teszünk,
És soha se’ kárt.
Gonoszságot, butaságot
Amíg így tűrünk,
Napról napra fogyatkozik
Fürge seregünk.
A harkályok és fakúszók
bandája:
Flóbertpuska működik,
(Úri passzió)
Ettől pusztul országszerte
Harkálynáció.
Míg a kérget operáljuk,
- Ki tenné fel már –
Hogy alattunk flóbertpuskás
Leskelődve jár.
Vérző testtel általlőve
Egy-egy éven át,
Ezerével pusztulunk el,
Mert a gonosz „szobafegyver”
Járja a határt.
Kegyelmes Úr, arra kérünk,
Védelmezzed nemzetségünk.
*
Elhallgatának a panasz-szók,
válaszra várnak a panaszlók.
Megnyugtató feleletet,
- Mint szoktak a miniszterek, -
Hogy az ügyet szívükön hordják,
És a teendőt megfontolják.
Ám a nagyúr jóságos arca
Mutatja, mily nagy lelki harca.
Csalódás, bánat tűnik rajta fel.
Majd elhatározás ragyogva kel.
És szól: - „Én apró édes híveim,
Panasztok rögtön elintézem ím’:
Elrendelem, - titkár úr írja!
Hogy a bajoknak ez legyen az írja:
Dalos madárt ki fogdos, vagy vadász,
Rabbá legyen az olyan madarász!
Vagy aki üldöz, járva az avart,
Vagy aki ad, vesz és fogságba’ tart.
És flóbertpuskát vinni kéz alatt
Erdőn, mezőn csak szétszedve szabad,
Minden bíró ítéletet tegyen,
S ha elmulasztja: bűnös ő legyen.
Törvényszegést jelentsen fel tanuja,
Csendőr, rendőr a törvényt megtanulja!
S az ellenőrzés – így parancsolom –
Pontos legyen az egész vonalon!
S akik tanítják most az ifjúságot,
Táborba gyűjtsék törvényt védeni:
Dalos madár ügyvédje lesz a gyermek,
Ki hasznosságát jól megértheti,
És szíve, lelke hajlékony a jóra,
A kis madárkát szeretettel óvja.
Titkár úr! – Ez a fontos rendelet
A küldöttséggel rögtön szétmehet.
Gyorsabban hordja, mint a távíró,
És meg is kapja mindenik bíró,
Ők tudják, hogy ezt vinni hova kell…
S a szárnyas banda vígan útra kel,
De él a hála kicsiny szívekben.
Dalos madárnép vissza-visszaszáll,
És hálahimnusz zendül fel vidáman
A kegyelmes úrnak ablak-szárnyinál.
Forrás: Néptanítók Lapja
42. évf. 5. sz. 1909. febr. 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése