Megláttam már a boldogság honát
Egy dallam a szivemre támadt
Sötétkék mélység volt előttem
Azon tul barna parton őz futott
Egy sor ciprus nyult mint sötét imádat
Láttam felhős mezőt a fák mögött
Rőtt márvány kut volt abban a mezőben
Nagy néma nőket láttam összegyülni
Sétálva mint álomba lankatag
Meghajtott fővel, oly alélt kontyokkal
S keblökkel combjaikkal tejfehéren
Aggatva voltak gyönge bíborokkal
Az ég oly kék volt mint az orgonák
Szemem betettem a gyeplőt bocsájtva
Sarkantyut adtam vad lovamnak
És hátra dültem, még emlékszem én
Hogy hűs szélben mosolygott homlokom
Azóta itt lenn fekszem összetörve
Nincs út nincs hang nincsen ég nincsen segély
És ártatlan lovam kimult alattam.
Forrás: Keleti Ujság IV.
évf. 60. szám Cluj, (Kolozsvár), 1921. márc. 27. vasárnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése