Három bölcs indult Napkelet felé,
Nagy útjok egy csillag vezérelé.
Egy fényes csillag, mely a sok között
Mint óriás, szemökbe ütközött.
Hiéna víjjog és sakál ugat,
Számum kidönti szelős sátrukat.
Utánok vágtat rabló beduin…
Haladnak ők a csillag útain.
- Hová jutunk? Ki tudja, hogy hova? –
Mond Gáspár és a lépte tétova.
- Sakál üvölt – beszél Menyhért – nekem
Otthon maradt nőm, két kis gyermekem…
S szól Boldizsár: - Mit otthon, nő, gyerek!
A piros ég felé tekintsetek!
És kérjetek erőt, a gyönge láb
Hogy vánszorogjon még tovább, tovább!
Tüskön, bozóton, sziklaélen át,
Csak míg elérem az Ő városát!
Csak míg roskadva, kúszva, mint a féreg,
Vértől csepegve bár, - színéhez érek!
Meglátom őt, ki halni
jött el értünk,
Kit csak imádunk, gyarlók, meg nem értünk!
s míg tört szemem reája vethetem:
Nevét susogja véglehelletem!
*
… S áttündökölve barna éjjelen,
A csillag ím ragyogva megjelen…
*
Az istállóban, a jászol előtt
Szülője karján szenderíti Őt.
Szép égi kisdedén elandalog,
Míg fenn dalolnak szárnyas angyalok…
És nyílt az ajtó s rajta béjövének
Mosolygó ifjak s hószakálú vének.
S a három bölcs letérdepelt előtte
S arany, tömjén, mirrhával üdvözölte.
S szólt Boldizsár: - Ezerszer üdv tenéked!
Leküzd az eszme tőrt, vasat, pribéket!
Kihulló véred új világot nyit meg –
Hozsánna, Ige, örök fegyveridnek!
… És térdre hullnak pásztorifjak, vének,
S lezúg a mennyből harsonás dicsének.
… De ah! riadva döbben vissza Mária.
Szép kisdedét keblére rejti, zárja.
Általkarolja, eltakarja félve,
S egy könny remeg csillámló éjszemébe’…
Forrás: Néptanítók Lapja
42. évf. 1. sz. 1909. jan. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése