Móra István (1864-1957): Álmodások

Kérdem Katust kora reggel:

- Mit álmodtál, édes szívem?

- Azt álmodtam, hogy kint lakunk

A horgosi járásszélen.

Még virradni se kezdett tán,

Kiszökött a félszáz libám

S én harmaton, én csaholyon

Szaladtam a libák után…

Tudták azok a huncutok,

Hogy mi elől szökjenek meg,

De oszt’ szép sorjába mégis

A kapun bekőkögetten.

Mind fehér volt, mint a hattyú,

S az az érett puha tolla:

Kívánkozott keresztelő

Kis dunnába, kis vánkosba…

Kérdi Katus kora reggel:

- Hát te mit álmodtál, lelkem?

- Veled szálltam, nem érzetted,

Ahogy hozzád ölelkeztem?

S a horgosi kis kertünknek

Voltam én is a gazdája,

S oltogattam lent az aljon

Barackfákat szilvafába.

Végesvégig jártam aztán

A fölsöpört kis útakat

S megöntöztem saráig a

Veteményt, a virágokat.

Azalatt a galambok is

Már hangosan követeltek:

- Lesz-e mára egy kis árpa,

Egy kis ocsú, egy kis lednek?

Az udvar meg telis-tele

Lett ezenközt iskolással,

Majd levertek a lábamról

A nagy örömriogással;

Mert labdáztunk egyet, amíg

Nyolc felé nem járt az óra:

Te meg álltál mosolyogva,

Galambom, a konyhajtóba.

Kihajoltál olykor-olykor,

Tapsikolva, meg kacagva,

Mikor engem talált néha

Vaktábul a telelabda.

Aztán oszt’ én tapsikoltam

Konyhaórád verésire,

S lőn egyszerre a lármábul

Az udvaron csendes mise.

Bementünk az iskolába,

Én, meg a tíz tucat gyerek

S úgy elvoltunk, lárma nélkül,

Mint mikor a virág pereg…

Egyszer csak bekopogtattál:

- Mi az, édes? Mi az, lelkem?

- Vendégem van, ne haragudj’

Hogy még ide nem vezettem.

Már akkor a konyhablakon

Láttam is a vendég fejét:

- Gyere ide, Demus Éva,

Mi jó hozott? Jer közelébb…

- Nem is tudom, csak éds’ apám

Minden jókkal köszönteti…

- Én meg őket, Isten után,

Apád-anyád elhiheti…

- De volna még üzenetem –

(S lángba borult a lány képe)

Maga oktatott ki engem

Hiszekegyre, ábécére, -

Oszt’ most, hiszen, tudom is én,

Éltem sora fordul egyet,

A ránkjövő vasárnap már

Tóth Palival kihirdetnek…

Azt szeretnék mind minálunk,

S üzenik is igen-nagyon,

Legyen maga, tanító úr,

Lesz is, úgy-e, a násznagyom?

- Hogyne lennék, édes fiam! –

Aztán persze, aztán lettem,

Te voltál a násznagyasszony,

Én Katusom, édes lelkem.

Danoltunk is, táncoltunk is,

Jaj de jó volt, most is érzem.

’Sz Pest-Budában tán sose volt

Magyar kedvben, magos részem.

Forrás: Néptanítók Lapja 42. évf. 15. sz. 1909. ápr. 15.