Hol felöltötte egykor, domb tövében
földi tagjait, e pompás ruhákat,
ama Hölgy, kiért Küldőnk könnye árad
gyakorta álomban és ébredésben,
szabadon s békén tipegtünk a létben,
hiszen csak erre vágyik minden állat,
gyanútlan, hogy utunkon ránktalálhat
a váratlan, mi béklyóz repülésben.
Derűs életünkből nyomorúságba
zuhantunkért, s hogy itt leljük halálunk,
szívünknek egyetlen vigasztalása:
hogy bosszú éri azt, ki nyeste szárnyunk,
mert más karmában van, és végét járja,
s bilincse súlyosb, mint amit mi rázunk.
(Ford.: Károlyi Amy)
(Forrás: Francesco Petrarca daloskönyve 12. old. - Európa Könyvkiadó Bp., 1974.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése