Az asszony, kinek szívem ég az arcán,
elémbukkant, hol üldögélni szoktam
szerelmi ábrándok közt; s meghajoltam,
s a tisztelettől sápadt lett az orcám.
S hogy zavaromat észrevette aztán,
felém fordult olyan csodálatosan,
hogy Juppiter - bármily nagy dühre lobban -
elejti fegyverét, s úr lesz haragján.
Csevegve ment, míg én remegve néztem,
és alig bírtam elviselni hangját
s a parázsló fényt, mely szemébe lángol.
S midőn ez üdvözlés emléke zsong át,
a legkülönb gyönyörűséget érzem,
s nem kerget fájdalom, se most, se máskor.
(Ford.: Lux Alfréd)
(Forrás: Francesco Petrara daloskönyve 126-127. old. - Európa KÖnyvkiadó Bp., 1974.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése