Éretted, ó, gyűlöletes szerencse,
nem jön többé panaszos szó a számra;
élet! börtön! Istennek érte hála,
rászoktattál már minden gyötrelemre.
Vállam készen-tartom bármely teherre,
és rákaptam a keserű pohárra;
a bőröm kérges, hát csak karmolássza
szúrós tövis, csalán égesse-verje.
Forgóim bénák, tagjaim kihűlnek,
heves szívem holt kő lett, puszta jég lett,
lelkem kínok páncélján szelídült meg;
nem félek, de hamis remény sem éltet;
simogathatsz, szerencse! hullhat ütleg,
érzéketlen tuskóként várlak, élet!
(Ford.: Tandori Dezső)
(Forrás: France Prešeren versei 28-29. old. - Európa Könyvkiadó Bp., 1975.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése