A "Vojnarovszkij" c. elbeszélő költemény ajánlása
Mint elhagyott, búskedvű vándor
Arábia pusztáiban,
bolyongtam egyre tájra, tájról
a földön árván, egymagam.
Szívemben gyűlöletre vált át
az emberbe vetett remény,
s már dőrén hinni mertem én,
hogy nincs többé igaz barátság.
Ekkor jöttél te hirtelen:
lehullott szememről a hályog,
s bár szinte elveszett hitem,
az égi messzeségbe fenn
remény új csillagára látok.
Vedd buzgalmam gyümölcseit,
mely gondtalanságomban termett;
tudom, barátságod segít,
rám áldozod minden figyelmed.
Apolló fia, szigorod
művészetem ne mérlegelje,
de nézz a tiszta érzelemre;
nem költő; honpolgár vagyok.
(Ford.: Fodor András)
(Forrás: Klasszikus orosz költők I. 163-164. old. - Európa Könyvkiadó 1978.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése