Elérsz, utas, a sívó Afrikába,
ösvényed elvész vadonban, vak éjben,
felhőkön át nem látsz szemernyi fényt sem,
fűbe heversz, sóvárogsz holdsugárra.
Az ég kitárul, holdfény hull a tájra:
fészkelő viperákat lát a fényben,
amott tigrisfiókák odú-mélyben;
s dühödt oroszlán égbe tárt pofája.
Ekképpen űznek lázas indítékok
világot látni, ifjú szenvedélyek:
s a jövő képét függöny fedi még ott.
Az éj felfénylik – s ím, tátong az élet
csömöre. Szorongások, szakadékok.
És nincsen útja a menekülésnek.
(Ford.: Tandori Dezső)
(Forrás: France Prešeren versei 25-26. old. - Európa Könyvkiadó Bp., 1975.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése