Ha tűz tüzet nem oltott még ki eddig,
s folyóvizet sem szárított ki zápor
s két egynemű nől egy a másikától,
sőt láng ellentétek közt is szülemlik;
ki által egy lélek két testbe rejlik,
te, gondolataink vezére, Ámor,
mért hűtöd azt le - furcsán - mámorából,
bár szenvedélye szüntelen növekszik?
Talán miként a Nílus vízesése
süketté tesz mindenkit közelében,
s elkáprázik, ki szembenéz a nappal:
a vágyat is mértéktelen hevében
lankasztja végül gát-nem-ismerése,
s késik, ki túl-túl sarkantyúzva nyargal.
(Ford.: Csorba Győző)
(Forrás: Francesco Petrara daloskönyve- Európa KÖnyvkiadó Bp., 1974.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése