Nem engedted arcodra soha fátylad
nappal, agy árnyas éjen,
míg csupán sejtetted nagy szenvedélyem,
melytől szívem más vágyai juháznak.
Míg elmém szép reményét rejtve vitte,
mely űzte őt, hogy sorvadott a vágytól,
láttam, hogy arcod irgalommal ékül,
de hogy fölhívta rám figyelmed Ámor,
már fátyol omlott szőke fürtjeidre,
s szerelmes szemed önmagadba révült;
mit vágytam benned, elvetted te végül.
Így ápol fátylad engem:
halált hoz, ha hidegben vagy melegben
szép szemed édes fényére vet árnyat.
(Ford.: Majtényi Zoltán)
(Forrás: Francesco Petrara daloskönyve 14-15. old. - Európa Könyvkiadó Bp., 1974.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése