1.
Az én dalom ékes edény: gyönyörű nevedé,
szivem mélyén rab vagyok én: gyönyörű nevedé.
Szlovének közt, szép edényből, ékes hang zeng nekem
nyugat egén, kelet egén: gyönyörű nevedé;
az edényen arany betűk: dicsőség! ó, kié?
nemzetekig ragyog e fény: gyönyörű nevedé.
Ragyog akkor is, ha Káron hajója elfedé,
éltető, tüzes televény: gyönyörű nevedé.
Déliát, Coprinnát, Laurát, Cinthiát bánom-é?
Egy tűz ég e föld kerekén: gyönyörű nevedé.
2.
Szerethetlek? Faggattam a szemed,
s a kérdésre sosem jött felelet.
Kedvesen nézel rám, ha messziről látsz,
fenn hordod orrod, ha arra megyek.
Ha állsz pillantások kereszttüzében,
arcod elfordítod, rejtegeted;
ha az én szemem más leányra téved,
egész világ láthatja dühödet.
Tehát: szeretsz vagy gyűlölsz? Bárha tudnám,
én árva, kedvedre hogy' tehetek!
3.
Van-e ember, dalom értő, ki nem hallott szerelmemről,
pedig - szomorú igazság! - róla vallok: szerelmemről.
Tudja az ég, hallva éber, keserű sóhajtozásom,
hajnalpír, nappal szülője égen harsog szerelmemről.
Még a reggel, még a dél is, hűvös alkonyi sötét is
látja arcom sápadását, képet alkot szerelmemről.
Hallja e panasz lakásom, csendbe falazott magányom,
nyughatatlan városommal együtt zajgok szerelmemről.
Mind, amerre kedvesem jár, tud már útszéli virág is,
út fölött szálló madár is titkon hordott szerelmemről.
Háza harmatos küszöbe, kertje röge, útja köve,
tud a surranó kis ösvény visszafojtott szerelmemről.
Élettelen tárgyak velem zengenek, esengenek már,
csak szép szűzem nem hisz nekem, bárhogy szólok szerelmemről.
4.
Tudom, drágám, mennyi némber hoz rossz hírbe nálad engem,
azt állítják, csak hamisság él szerelmetes szívemben,
kenik-fenik rám a nyelvük, kávé mellett a leányok
ujjon számlálják elébed, kit szerettem, kit nevettem.
Hallgasd meg a vallomásom, s nyomban ártatlannak ítélsz,
te vagy a bűnös, belátod, már ha bármi bán van ebben:
Míg a rózsa nem virul, ibolya és margaréta,
hóvirág és más efféle áll - jobb híján! - némi becsben.
Akinek még sose zengett édes szavú filoméla,
gyönyörködhet más madárban, pinty- és sármányzengzetekben.
Gyűlhelyeknek főhelyére, ha nincs jelen a királynő,
kit ültessünk, részesítvén néki-járó tiszteletben?
Szépek - voltak! - a leányok, de hogy köztük te virágzol,
nincs szépségnek joga arra, hogy szemünknek újra tetsszen.
Ezt gondold meg, s ne hibáztass, hogy mióta napba nézek,
bárha ráborult, szememről minden árnyék tovahessen.
5.
Láttalak még gyermekeknek víg hadában - száll a perc,
s mér ez évben szíveket tépsz Ljubljanában - száll a perc.
Térülsz-fordulsz, néznek ifjak, sóvárgó tekintetek,
csillag helyét bolygók jelzik ég honában - száll a perc.
Hannibál, cannae-i győztes: arcod úgy ragyog felénk,
férfiszívek Róma-népe fél, de: vágyban - száll a perc.
Gőgös lány, gondolsz-e arra? múlékony minden virág,
s húny az év: augusztusában! hév havában! - száll a perc.
Hallgasd meg szegény poétád, tekintetedtől sebes,
míg vénség nem sebesíti, e Macháon! - száll a perc.
Szép Heléna s annyi férfi, halvány Trója-vár alatt,
versben győz csak elmuláson: époszában - száll a perc.
6.
Rügy fakad-e majd a magból, aki veti, tudja-e;
fát, ki ültet, fája lombot hajt-e neki, tudja-e?
Feje felett az ég sátra, évekig küzd a nomád,
szapodik-e jószága, csak eteti, s tudja-e?
Bejárhat egy fél világot árujával a kupec,
hogy a pénz majd felveti vagy partra veti, tudja-e?
Ágyúzajba kürt jelére száguldván, a katona
sebesül-vág, méltó zsoldját elnyerheti, tudja-e?
S hogy e gházelek költője - olvasod? nem olvasod? -
jégszivedet kegyesebbé hevítheti, tudja-e?
Tudd meg hát, hogy lángra tőled gyúlt csak költőihlete!
Szívét vajha még elébed terítheti, tudja-e?
7.
Vélekednek dalaimról oly sokféleképpen;
ez még dicsér, s lám, a másik rám mennydörgi: Szégyen!
Egyikük szól: írj szonettet! balladát amaz kér,
pindaroszi ódát ajánl a harmadik éppen.
Van, akinek az efféle gházel hangja tetszik;
más megkérdi, miért nem Vodnik lett a példaképem?
Zabolátlan duhajoknak ártatlan az ily vers,
ájtatosnak mégis gonoszt bizserget szívében.
Én, kedvesem, tetszeni csak tenéked akartam,
ezért nem kérdeztem senkit, mi jár az eszében.
(Ford.: Tandori Dezső)
*
(Forrás: France Prešeren versei 30-33. old. - Európa Könyvkiadó Bp., 1975.)
Az én dalom ékes edény: gyönyörű nevedé,
szivem mélyén rab vagyok én: gyönyörű nevedé.
Szlovének közt, szép edényből, ékes hang zeng nekem
nyugat egén, kelet egén: gyönyörű nevedé;
az edényen arany betűk: dicsőség! ó, kié?
nemzetekig ragyog e fény: gyönyörű nevedé.
Ragyog akkor is, ha Káron hajója elfedé,
éltető, tüzes televény: gyönyörű nevedé.
Déliát, Coprinnát, Laurát, Cinthiát bánom-é?
Egy tűz ég e föld kerekén: gyönyörű nevedé.
2.
Szerethetlek? Faggattam a szemed,
s a kérdésre sosem jött felelet.
Kedvesen nézel rám, ha messziről látsz,
fenn hordod orrod, ha arra megyek.
Ha állsz pillantások kereszttüzében,
arcod elfordítod, rejtegeted;
ha az én szemem más leányra téved,
egész világ láthatja dühödet.
Tehát: szeretsz vagy gyűlölsz? Bárha tudnám,
én árva, kedvedre hogy' tehetek!
3.
Van-e ember, dalom értő, ki nem hallott szerelmemről,
pedig - szomorú igazság! - róla vallok: szerelmemről.
Tudja az ég, hallva éber, keserű sóhajtozásom,
hajnalpír, nappal szülője égen harsog szerelmemről.
Még a reggel, még a dél is, hűvös alkonyi sötét is
látja arcom sápadását, képet alkot szerelmemről.
Hallja e panasz lakásom, csendbe falazott magányom,
nyughatatlan városommal együtt zajgok szerelmemről.
Mind, amerre kedvesem jár, tud már útszéli virág is,
út fölött szálló madár is titkon hordott szerelmemről.
Háza harmatos küszöbe, kertje röge, útja köve,
tud a surranó kis ösvény visszafojtott szerelmemről.
Élettelen tárgyak velem zengenek, esengenek már,
csak szép szűzem nem hisz nekem, bárhogy szólok szerelmemről.
4.
Tudom, drágám, mennyi némber hoz rossz hírbe nálad engem,
azt állítják, csak hamisság él szerelmetes szívemben,
kenik-fenik rám a nyelvük, kávé mellett a leányok
ujjon számlálják elébed, kit szerettem, kit nevettem.
Hallgasd meg a vallomásom, s nyomban ártatlannak ítélsz,
te vagy a bűnös, belátod, már ha bármi bán van ebben:
Míg a rózsa nem virul, ibolya és margaréta,
hóvirág és más efféle áll - jobb híján! - némi becsben.
Akinek még sose zengett édes szavú filoméla,
gyönyörködhet más madárban, pinty- és sármányzengzetekben.
Gyűlhelyeknek főhelyére, ha nincs jelen a királynő,
kit ültessünk, részesítvén néki-járó tiszteletben?
Szépek - voltak! - a leányok, de hogy köztük te virágzol,
nincs szépségnek joga arra, hogy szemünknek újra tetsszen.
Ezt gondold meg, s ne hibáztass, hogy mióta napba nézek,
bárha ráborult, szememről minden árnyék tovahessen.
5.
Láttalak még gyermekeknek víg hadában - száll a perc,
s mér ez évben szíveket tépsz Ljubljanában - száll a perc.
Térülsz-fordulsz, néznek ifjak, sóvárgó tekintetek,
csillag helyét bolygók jelzik ég honában - száll a perc.
Hannibál, cannae-i győztes: arcod úgy ragyog felénk,
férfiszívek Róma-népe fél, de: vágyban - száll a perc.
Gőgös lány, gondolsz-e arra? múlékony minden virág,
s húny az év: augusztusában! hév havában! - száll a perc.
Hallgasd meg szegény poétád, tekintetedtől sebes,
míg vénség nem sebesíti, e Macháon! - száll a perc.
Szép Heléna s annyi férfi, halvány Trója-vár alatt,
versben győz csak elmuláson: époszában - száll a perc.
6.
Rügy fakad-e majd a magból, aki veti, tudja-e;
fát, ki ültet, fája lombot hajt-e neki, tudja-e?
Feje felett az ég sátra, évekig küzd a nomád,
szapodik-e jószága, csak eteti, s tudja-e?
Bejárhat egy fél világot árujával a kupec,
hogy a pénz majd felveti vagy partra veti, tudja-e?
Ágyúzajba kürt jelére száguldván, a katona
sebesül-vág, méltó zsoldját elnyerheti, tudja-e?
S hogy e gházelek költője - olvasod? nem olvasod? -
jégszivedet kegyesebbé hevítheti, tudja-e?
Tudd meg hát, hogy lángra tőled gyúlt csak költőihlete!
Szívét vajha még elébed terítheti, tudja-e?
7.
Vélekednek dalaimról oly sokféleképpen;
ez még dicsér, s lám, a másik rám mennydörgi: Szégyen!
Egyikük szól: írj szonettet! balladát amaz kér,
pindaroszi ódát ajánl a harmadik éppen.
Van, akinek az efféle gházel hangja tetszik;
más megkérdi, miért nem Vodnik lett a példaképem?
Zabolátlan duhajoknak ártatlan az ily vers,
ájtatosnak mégis gonoszt bizserget szívében.
Én, kedvesem, tetszeni csak tenéked akartam,
ezért nem kérdeztem senkit, mi jár az eszében.
*
Cannae - ókori város Apuliában; Hannibál itt aratta nevezetes győzelmét a rómaiakon (i.e. 216), amelynek hatására Róma dél-itáliai szövetségeseinek egy része fellázadt Róma dél-itáliai szövetségeseinek egy része fellázadt és csatlakozott a punokhoz.
Machdon - görögül: késsel vágó, sebész; testvérével harminc hajót vezetett Trója alá, és az ott összegyűlt görögök orvosaként szerepelt.
Machdon - görögül: késsel vágó, sebész; testvérével harminc hajót vezetett Trója alá, és az ott összegyűlt görögök orvosaként szerepelt.
(Forrás: France Prešeren versei 30-33. old. - Európa Könyvkiadó Bp., 1975.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése