Itt hagysz, éltem szép tavasza,
Koszorúim elszeded
Hogy több rózsádat szakassza
Kezem, már nem engeded.
Ezután kemény törvényt szab
Már a komor értelem,
S mindenfelől száz dühös hab
Játszik ön kéjén velem.
Nem virítottál körültem
Szüntelen zöld Tempéket;
Néha reggel bár örültem,
Láttam gondos estvéket.
Mégis oly bús szívvel nézek
Vissza, kedves Tündér, rád,
Mint honjokra a vitézek,
A dob marsra ha jelt ád.
Bár örömhöz nem vezettél
Paphus bájos halmain,
Ah, elég boldoggá tettél,
Hív barátim karjain!
Kikkel együtt sétáltam,
Édent láttak szemeim.
S most, midőn tőlök megváltam,
Nem méltók-e könnyeim?
Bátor elmémnek nem adtál
Érteni mély titkokat,
Minden órában mutattál
Új szép rajzolmányokat.
Most pedig, hogy sóhajtásim
Nőjenek, azt míveled;
Minden édes álmodásim
Mert elrepülnek veled.
Menj! szerencsésebbre terjeszd
Áldásidnak árjait,
Érzékenyebb szívben gerjeszd
Szép örömig lángjait:
Nékem csak egy szál virágot
Légy, jutalmul, adni kész:
Oly szelíd s csendes vígságot,
Melyhez esküdjék az ész.
Verseinek és fordításainak szövegét Toldy kiadása alapján közöljük Kis János Poétai Munkái (Pest, 1846).
(Forrás: mek.oszk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése