Ó, hol vagy? Merre bujkálsz, fátyolos?
Mily tompítókkal aggattad körül magad?
Napittas voltál, táncos és merész,
Most holdsütötte folt vagy holt fenyéren.
Gyengéd hajlású, mint hegedűk nyaka,
vonó-suhantán erős zengedező,
tündöklő táncod eltört, hova csuklott?
Ó, lassan belehelt - nem futó leheléssel,
mint tükrök arcát a bánatos leány -
alig bőrző zománccal vont be végkép
valami fagy, valami kéreg,
valami tartós, visszavonhatatlan.
Ó, egyszer látnálak még meztelen,
egy őzsuta vagy egy kisded szemében:
oly igazán, oly eszméletlenül -
mint amiképpen a lejtő patakvíz
lombot, faágat s csillogó halat visz,
öröm, te kékhasú, kis, csillogó hal,
evezve ringj ártatlan uszonyoddal,
egy napos pillanatban vesd fejed fel,
tátogj, buktasd le és végkép temesd el:
ezt lássam s hulljon szürkeségbe minden
öröm-látott, halálos szemeimben.
(Forrás: csicsada.freeblog.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése