Kivert a végzet. Ideballagok
Mellétek, boros, piros asztalok.
Élet szegénylegénye, bús betyár,
Itt rám felejtés édes mérge vár.
Sötét az élet, de piros a bor,
Boros bíborban az öröm dalol.
Fekete éjben, lelkem éjjelén,
Ez öröm lángját élesztgetem én.
Tudom, hogy éget és eléget ez,
De egyszer így is, úgy is vége lesz.
Ó addig forrjon, mint a must, szívem,
Édes vadul és édes szelíden.
Villogjon billikomom fenekén
A rubin vágy és a smaragd remény!
A borban régi őszök fénye ég,
Szüreti tűznek önti melegét.
És néha mézes, mint a régi csók,
És fanyar, mint a tűnt illúziók.
És keserű, mint sorsunk, a cudar
És néha furcsa vágyakat sugall:
Szeretni újra, élni újra még
És ekkor érzem, hogy már itt a vég.
Meghalni százszor, szépen, így lehet
S köszönteni a hűtlen életet,
A hűtlen asszonyt, mindent, ami szép
És kárhozat és üdv és semmiség!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése