Én, halász-fiú, kedvemre
Ültem barna szirt fokán,
S lestem, csalfán énekelve
Szép halacska jönne tán.
Vízbe loccsant a csalétek,
Fürge hal utána kap -
Édes maszlag, csalfa ének,
És szegény halacska rab.
Ah a parton, a ligetben
Titkon, ernyedetlenűl
Pásztornő nyomát követtem
S ott találtam egyedűl.
Szem betapadt, szó elakadt,
S mint bicsak ha összecsap,
Fürtön olyan gyorsan ragadt
És szegény fiúcska rab.
Tudja ég, most kaczér csókja
Milyen pásztort boldogit,
Míg viharban hánykolódva
Vetem ki hálómat itt.
A halacskát szánva szánom,
A hálóban reszketőt,
De „volnék csak rab,” kivánom,
„Karja közt, mint azelőtt!”
(Ford.: Dóczi Lajos)
(Forrás: Goethe költeményei – Dóczi Lajos munkái X.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése