2011. nov. 16.

Goethe: Halász kedve és keserve (1815.)


Én, halász-fiú, kedvemre
Ültem barna szirt fokán,
S lestem, csalfán énekelve
Szép halacska jönne tán.
Vízbe loccsant a csalétek,
Fürge hal utána kap -
Édes maszlag, csalfa ének,
És szegény halacska rab.

Ah a parton, a ligetben
Titkon, ernyedetlenűl
Pásztornő nyomát követtem
S ott találtam egyedűl.
Szem betapadt, szó elakadt,
S mint bicsak ha összecsap,
Fürtön olyan gyorsan ragadt
És szegény fiúcska rab.

Tudja ég, most kaczér csókja
Milyen pásztort boldogit,
Míg viharban hánykolódva
Vetem ki hálómat itt.
A halacskát szánva szánom,
A hálóban reszketőt,
De „volnék csak rab,” kivánom,
„Karja közt, mint azelőtt!”

(Ford.: Dóczi Lajos)
(Forrás: Goethe költeményei – Dóczi Lajos munkái X.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése