Hát nem lett táncosnő belőled,
tagjaid különös, vadóc hevét
kiszítták a nyúlszájú évek.
Állsz a konyhában, szomorú cseléd,
kezed reszelős, foltos a kötényed
s míg zubog a víz, sípol a fazék:
hallod hangjait messzi tánczenéknek
s lassan egy bánat rajzolja le szép
árnyait arcodra mint messzeséget,
pillantásod e messzeségbe téved
és bánatodnak nem tudod nevét.
(Forrás: csicsada.freeblog.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése