Kiss Benedek: Paraszti fák alatt

Műhely mögött nem gömbakác -
paraszti fák, két szilfa állt,
itt szakadt rám kék gyerekkor
s vadkanagyar döfte alkony.
Sebzett öröklét fölöttem,
ájulatban, s mesén nőttem,
műhely mögött kölyök-szilfa,
lábán bilincs, zöld tökinda.
Hol csillagok nyiladoznak,
hosszú száron lengedeznek,
virágágyát csillagoknak
most vetem meg!

Az ég virágos vadmező,
libákkal-ékes legelő -
nagyanyám ki libát tömött,
így mondta a műhely mögött.
Hogyan fiú? a csillagok?
halott emberek laknak ott! -
nagyapám ki már mit se várt,
így mondta hol a szifa állt.
Hol csillagok nyiladoznak,
hosszú száron lengedeznek,
virágágyát csillagoknak
hadd vetem meg!

Régen volt. Ki mondta, szegény
ő is ott lakik már, kezén
idelátszik a tetovált
szív s a pipa hol szilfa állt.
Nagyanyám is egyre készül,
haja-tolla kifehérül,
szálljon, várja a nagy-ködöt,
kihűlt, üres műhely mögött.
Hol csillagok nyiladoznak,
hosszú száron lengedeznek,
virágágyát csillagoknak
most vetem meg!