Héj emberek! Markomban sűrű,
Fekete vérrel telt kupa!
Ezzel köszönt rátok egy rongyos
Világgá űzött árva kobzos,
Utolsó Koppány-unoka!
Borra nem telt. Így hát kupámat
Megtöltöm bús magyar vérrel.
Hozzátok szólok, emberek!
Öt világrészen szerte-széjjel!
Ím' alvadt vérrel telt kupámat
E rút világon végigöntöm.
A magyar vér mellett, ahogy illik,
Az új esztendőt ősi módra
Zord táltos-szóval felköszöntöm!
Babonát mondok, szörnyű átkot!
Vad mágiát, mely megfogan:
Megátkozom azt, aki vigad!
Ki bort iszik, asszonyt ölel,
Békében él és boldogan!
Mert jaj, véres nép ma az én népem!
Ordas vadak tépik a testét!
S kik elfordulnak tőle, hogy ne is lássák:
Átok marja ki két szeme világát
S pusztuljanak, ha gyászát elfeledték!
Méreggé változzon a bor minden pohárban
S tébolyult sikollyá a kacaj!
És szörnyű vész és halálhörgés légyen,
És minden földi otthon porrá égjen,
És minden céda ember benne égjen,
Ki tudni arról semmit sem akar,
Hogy miképp pusztul börtönben, kínban, vérben,
Egy részvétlen világ közepében
Magára hagyott népem, a magyar!
(Forrás: Retkes Tamás: Elfelejte(te)tt versek (1919-56) – internet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése