A templomtorony órája megkondul.
Esik a hó. A házak merev szentek.
Ha idegen a kapukon becsenget,
egy percre ébrednek, majd újra zordul,
fagyos malaszttal horgadnak. Magányos,
nagy bánatukban pillednek a lámpák,
hosszan bámulják a cselédleánykát,
ki hóna alatt zöld karácsonyfát hoz.
A vén gebén nagyot csattan az ostor.
Oly tétován és botladozva lép
ember és állat. – Minden csodaszép,
halott fehér és roskadoz a hótól.
És csörömpöl a rozsdás hólapát
és haloványan, hónál fehérebben
álmatlan hold a kék égre kilebben
és hideg hóval mossa le magát…
(Forrás: Pásztortűz, 1935, 19.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése