2011. nov. 16.

Surányi Miklós: II. Az apák fiai, a húszévesek


Isten ments, hogy megtagadnám az öregektől a nagy dolgok véghezviteléhez szükséges képességeket. Alig van szebb látvány az eleven világban, mint egy higgadt, finom, lángeszű aggastyán. Azt is tudom, hogy Haydn mégiscsak ötvenöt éves korában írta meg a Teremtést és a Négy évszakot még később. Michelangelo ötvennyolc éves volt, amikor az Utolsó ítéletbe belefogott és hatvanhat, amikor befejezte. Sőt nyolcvanhat elmúlt, amikor felépítette a Szent Péter templom kupoláját. Milton huszonhat éves korában kezdte ugyan költői munkásságát, de az Elveszett Paradicsomot ötvenhét éves korában fejezte be, aminthogy Goethe is túl járt a nyolcvanon, amikor készen lett a Fausttal. Cromwell Oliver is csak ötvennégy éves korában lett Anglia protektora és Moltke hetven éves korában nyerte meg a sedani ütköztet. Saint Beuve már negyvenéves volt, amikor írásra gondolt és Galilei hetvenkét éves korában írta meg Párbeszédeit a mozgásról.

Mindezt jól tudom. De nem helyeselhetem, hogy volt idő, amikor a közéletben hibának számított az ember fiatalsága. Hogy általában véve, mire valamelyikünk felvitte a miniszteri tanácsosságig, vagy az alispánságig, fehérszakállas, patriarcha modorú nagyapává öregedett. Az ősz fürtök nem feltétlenül jelentenek tudást és tehetséget. Az ügyefogyottságba és dőreségbe éppúgy bele lehet őszülni, mint a bölcsességbe. Nagy dolog a véredények elmeszesedése. Néha a legfürgébb tehetséget is visszafejleszti és kiszikkasztja, mint az aszály a legkövérebb legelőt. Az öregség sokszor nem tapasztalatokat s lehiggadt értelmet jelent, csak rutint vagy tehetetlenséget.

Ám azért nektek kötelességetek, hogy tiszteljetek bennünket, öregeket. Ennyit megérdemlünk tőletek, akiket mi viszont nem tisztelünk ugyan, csak irigylünk határtalanul. Irigylünk, mert mi is voltunk egyszer fiatalok és tudjuk, hogy milyen gyönyörű állapot: húsz évesnek lenni!

Húsz évesnek lenni! Ebben nem az a szép, nem az az irigylendő, nem az az elragadó boldogság, hogy csak húsz esztendő van a hátad mögött, hanem, hogy az egész élet minden szépsége és boldogsága, negyven, ötven, hatvan esztendő perspektívája előtted van még. Az ötven éves ember már rendszerint lerakott síneken halad és tudja, hogy az útja hová vezet; sok mindent elkövetett, amit sajnált s amit nem tud meg nem történtté tenni; egyest-mást elhibázott, amelynek következményeit görnyedve viseli vállain; sokat elmulasztott, amit nem lehet pótolni; ha hátrafelé néz, tele van csalódással, kiábrándulással és fáradsággal; előre hiába tekintget; vagy nincs mit látnia, vagy nem kíváncsi arra, amit a jövője rejteget. A meglett férfinek esetleg van pénze, hatalma, pozíciója, tekintélye, híre, neve, - ha van; a legtöbbnek semmije sincs – de mindegyiknek van gondja, bánata, fájdalma és mindegyiknek csak egyetlen biztos kilátása van: az öregség és a halál. Valójában akkor kezdődik az öregség és a halál, amikor nincs már reménye az embernek arra, hogy meghódítja az egész világot, annak minden szépségével és boldogságával.

Bárcsak igaza volna Széchenyinek, hogy a magyar nemzet még fiatal nemzet; ami mögöttünk van, az csak előkészület; a férfikor nemes próbái és dicső erőkifejtése csak ezután vár reánk. „Boldogok vagyunk, hogy köztünk inkább a fiatalság jelei és hibái láthatók, hogy még távol van tőlünk a vénség és a koporsó. Fiatal a nép s mindinkább erőre virul, melynek tagjai vagyunk s így a legnemesb, a legdicsőbb dologban: egy nemzet felemelésében vehetünk munkás részt.” Alig van könyve, amelyben ezt a gondolatot meg ne ismételné. És hozzáteszi: „A fiatalság túlzásait meg lehet bocsátani, mert ki szegheti szárnyát az élet tavaszán annak a lelkesedésnek, amely eget tör, ahol megégeti ugyan néha magát, de amelynek híját semmi a világon nem pótolhatja ki?”

Széchenyinek talán igaza volt: az ezeréves magyarság fiatal nemzet még, fiatal volt akkor is, amikor Európa elvénhedettnek látszott.

Ne gondold, hogy valaminek akadálya a te fiatalságod.

Fiatal vagy? A világnak időnként szüksége van a fiatalságra. A háborúk ranghoz és hatalomhoz juttatják a fiatalságot, háború után mindig forradalom jön – még a győzteseknél is jelentkezik a lelkek forradalma – és a forradalom a fiatalok leszámolása az öregekkel. Konzervativizmus és radikalizmus nem jelent egyebet, mint az öregség és fiatalság harcát az érvényesülésért. Békés időkben irodalom és művészet, elméleti tudományok és társadalmi élet terén különült el az ifjúság és az öregség két örök, ellenséges táborba; ahogy a politikai egyensúly megbillent, a centrifugális és centripetális erők nekiszabadultak és kenyértörésre viszik a dolgot a fórumon.

És ilyenkor jönnek a Napóleonok. Napóleon csak huszonnégy éves volt, amikor Toulon ostrománál a tüzérséget vezényelte és huszonhat éves korában a kerületekkel vívott csatát Parisban. Huszonhét éves korában vezette az első olaszországi hadjáratot, megnyerte a lodi-i csatát és megsemmisítette az öreg Wurmser tábornok hadseregét.

Ilyen Napóleon volt Gusztáv Adolf svéd király, aki tizenhét éves korában került a trónra és nem volt még harminc éves, amikor Zsigmond lengyel királyt és az orosz cárt megverte és országának megszerezte Rigát és Liwlandot.

A csodálatos XII. Károly tizenöt éves gyermek volt, amikor trónra ült és tizennyolc éves korában pocsékká verte az ellene alakult ligát, amelyben az orosz cár, a lengyel király, a szász választófejedelem és a dán király szövetkeztek Svédország feldarabolására.

Nagy Frigyes huszonnyolc éves korában megnyerte a möllwitzi csatát és térdre kényszerítette Ausztriát.

De királyokról lévén szó, azt hihetné az ember, hogy e fiatalemberek nem a maguk eszével cselekedtek és sikereiket öreg hadvezéreik, államminisztereik és diplomatáik vívták ki számára. Nos, Scipió, a farnai csatát huszonkilenc éves korában nyerte meg, Pompeius pedig még nem töltötte be huszonharmadik esztendejét, amikor M. Brutust legyőzte s a következő évben ez a „szakálltalan ifjú” sikeres hadjáratot vezet Afrikába és diadalmenete tart a birodalom fővárosában. Hannibal huszonhat éves korában vette át a karthágói sereg fővezérséget, Condée huszonkét éves korában verte pozdorjává egymás után a spanyol és a német hadseregeket, Turene huszonhárom éves korában már tábornagy és huszonhat esztendős sem volt, amikor kikergette hazájából a spanyolokat.

Nem csoda, ha időnként az emberiség félreteszi a nagy öregeket és a fiatalság zsenialitásába helyezi minden bizalmát. Így cselekedett Angolország, amikor az ifjabb Pittre bízta a kincstár gondját, habár az még a huszonharmadik évét sem töltötte be, sőt egy évvel később az egész roppant brit birodalmat a lángeszű ifjú kormánya alá nevezte és az ifjabb Pitt huszonnégy esztendős korában - mint Macaulay mondja – a legnagyobb ember volt, akit Anglia nemzedékek folyamán látott.

Nem csoda, ha az embereket koronként elragadja a fiatalság szédületes lendülete. A tudományok és művészetek terén a koraérettség sokszor bámulatba ejtette már a világot. Feneion tizenöt éves korában már egyházi szónoklatot tartott, Bacon tizenkilenc éves korában adta ki művét Európa állapotáról és huszonnégy éves korában már megírta a Novum Organum vázlatát, Descartes tizenkilenc éves volt, amikor letette bölcsészete fundamentumát és Pascal tizenhat éves korában írt értekezést a gömbszeletről. Kepler huszonkét éves korában már a csillagászat tanára Grazban. Newton huszonnégy éves korában felfedezi a kéttagúak elméletét s a huszonötödik életévét alig hogy betöltötte, amikor megállapítja a nehézkedés törvényeit.

Goethe nyolc éves korában németül, franciául, olaszul, latinul és görögül beszél és ír. Tasso harmincadik évében már befejezi a Felszabadított Jeruzsálemet, Canova négy éves korában oroszlánszobrot gyúr vajból s hogy csak végigrohanjunk a művészetek történetén – a tizennyolc éves Michelangelo elkészíti a Quentaurok csatáját, a tíz esztendős Händel szonátát komponál, Haydn tizenhárom éves korában misét ír, Bach Sebestyén tizennyolc éves korában udvari zenész Weimarban, Mozartról mindenki tudja, hogy tizenkét éves gyermek létére írta első operáját, Spontini is ebben a korban alkotta a maga első drámai zeneművét, Hugo Victor tizenöt éves korában lett drámaíró, Petőfi még nem érte el a nagykorúságát, amikor az ország legelső dalnoka gyanánt ünnepelték, Rafaelt ifjan ragadta el a halál, s mégis ő a világ legnagyobb három festőjének egyike.

Annyi bizonyos, hogy a lángelme már a gyermekben is nagy dolgot művelhet. Mindenki ismeri Marconi, a drót nélkül való táviratozás és a rádió feltalálójának a nevét, de kevesen tudják róla, hogy az előbbit már mint kisdiák feltalálta.

Nem csoda, ha a fiatalság által teremtett csodák láttára valaki felkiáltott: lelkünk húsz éves korában hűtlen lesz hozzánk! Az a lélek, amely húsz éves korig nem dokumentálta erejének és értékének szembetűnő komolyságát, sohase fogja azt többé nyilvánítani. Minden nagy emberi cselekedetről megállapítható, hogy azokat inkább a harmincadik év előtt...

Bizonyos, a fiatalok mindezen az állásponton vannak. És az is bizonyos, hogy ők vannak többségben. Az emberiség nagy része fiatalokból áll: nem csoda, ha számbeli túlsúlyával ez a fiatal és vakmerő tömeg néha-néha átveszi az emberiség sorsának intézését.

Fiatal barátom, te vagy az a káplár, aki hátizsákjában hordja a marsallbotot. Mert jegyezd meg magadnak: minél rosszabbul megy a sora az emberiségnek, annál több kilátásuk van a káplároknak a marsallbotra. Az emberiségnek szüksége van rád, húszévesre, aki a tavaszt, a megújhodást, az erőt és a jövőt jelenti. Hozzád menekül és te mindent megkaphatsz tőle, ami karrieredhez szükséges. Ne azt várd, hogy az emberiség tegyen boldoggá téged, te boldogítsd az emberiséget! Bizony mondom, semmi sem segít rajtad, csak magad és magadban való hited. Ez a hit pedig hegyeket tud megmozgatni és meg tudja váltani az emberiséget.

Lehet azonban, hogy a ti fiatalságtok előnyeit lerontja a szegénységetek és alacsony származásotok. Vagy az aggaszt talán, hogy híján vagytok összeköttetéseknek, befolyásos rokonságnak, tehetős barátoknak, nélkülöztök, szenvedtek, fiatal vállatokra felelősség és gondok terhe súlyosodik? Nincs módotokban világot látni, előkelő szalonokban fellépést és modort eltanulni, nagy emberek árnyékában sütkérezni, tündöklő asszonyok kegyeiben kivirulni! Nehéznek találjátok a versenyt főúri és gazdag kortársaitokkal, akiknek a Jószerencse aranytálcán hozott mindenféle érvényesülési lehetőséget? Sebaj! Oda se nézzetek az ilyen nehézségeknek. Minden ember nagy kincset hordoz magában, csak arra legyen gondja, hogy ez a kincs rejtve ne maradjon, hogy tehetségeitek érvényesüljenek és hősi tulajdonságaitok kibontakozzanak. Legyetek nagyravágyók! Ha Napóleon tele lett volna aggodalommal tehetsége és szerencséje felől, sohasem bírt volna más emberek fölé felemelkedni. Kötelességetek, hogy érvényre juttassátok egyéniségeteket és dolgozzatok azon a téren, amelyre tehetségetek van. Ne álljatok ellen annak a vágynak, hogy miniszterelnökök legyetek, ha erre az állásra érzitek a rátermettséget. Nézzetek magatok körül: kik csinálják most a történelmet? Tetszik vagy nem tetszik, új neveket kellett megtanulnunk, új emberek jöttek a régiek helyére s a régi garnitúra lomtárba került. A repülőgépek századában a történelem is viharos tempóban halad s ami ma lehetetlennek látszik, az holnap már megvalósulhat. Mit beszélünk különben a repülőgépek századéról? Régen is úgy volt, amikor megnehezült az idők járása az emberiség feje felett. Például Cromwell idejében.

Ki volt ez a Cromwell? Fiatal korában a cambridgesirei földeket szántotta. Aztán becsületes serfőző volt Londonban. Közben öreg bibliáját olvasgatta. De abban az időben élt, amikor Angliára rászakadt a válság és hajszálon múlt, hogy az a gyönyörű birodalom össze nem omlott és rabszolgájává nem lett a hazugságnak, a korrupciónak, a parlamenti szőrszálhasogatásnak, a tehetetlenségnek, a királyi önkénynek, a politikai kuruzslásnak, a kaotikus zavarodottságnak, a képmutatásnak és a gyávaságnak. Ekkor Cromwell kilépett és élére állt egy csomó hasonló embernek, akik szegények voltak, sőt nyomorúságosak, üldözöttek és megvetettek.

Fiatal barátom, hidd el, hogy sem kor, sem származás nem mentség arra, ha semmire sem tudod vinni, ha sem magadnak, sem másnak nem tudsz hasznára lenni, ha a véletlenek játékából, az élet káoszából, embertársaid jó vagy rossz tulajdonságaiból, az idők járásából és mindabból a megnevezhetetlenből, ami életet és sorsot jelent, nem tudod a magad szerencséjét kikovácsolni. Mindennek te magad vagy az oka. A szerencsédnek is. Azt is Széchenyi mondja, hogy a nyomorúság a legnagyobb tanítója az embernek s a szükség az iparkodási rugónak leghatalmasabb kifejtője. Széchenyi általában véve tagadja a szerencsét. Szellemesen mutat rá Napóleon alakjára, azéra a Napóleonra, akit általában a szerencse fiának tartanak, groteszk szellemességgel rámutatván arra a különbségre, amely a sovány Bonaparte tábornok és a kihízlalt Napóleon császár között volt. „Nem lehet eléggé bámulni az elsőnek lángoló fantáziáját, erélyét, lankadatlan munkásságát, törhetetlen akaratát, szinte mindenütt személyes jelen valóságát s nem lehet tagadni, hogy a másik, a kihízlalt császár mennyi megfoghatatlan balfogást, vagy kereken kimondva: ostobaságot követett el.”

Érdemes ezen elgondolkodni. Az embernek eszébe jut, hogy politikai, tudomány, irodalom, művészet, technika, sport és háború hősei között kilencvenkilencet találunk, aki a legalacsonyabb sorsból küzdötte magát a legmagasabb pozíciókba, míg egyet, aki apjának vagy családjának hősi tradícióit a maga személyében továbbfejlesztette, vagy csak meg is tartotta volna. Hír, dicsőség, gazdagság, lángelme, testi vagy lelkierő két-három generációnál tovább alig tudott fennmaradni ugyanabban a családban; a legjobb körülmények között is minden hatvan-nyolcvan esztendőben újra kell kezdeni a dolgot. A hitbizományok és kötött birtokok rendszerét azért találták ki, hogy a vagyon és a vele járó előnyök még tulajdonosaik akarata ellenére is fennmaradjanak.

Fiatal barátom, a te hitbizományod megsemmisült; de nem semmisült meg az a lehetőség, hogy újat alapíts, mert nem semmisültek meg benned azok az isteni és emberi tulajdonságok, amelyek ehhez szükségesek. Mindent elveszthettél, de megmaradtál Te s ez elegendő.

(Forrás: Surányi Miklós: A LELKED A TIÉD – Levelek a húszévesekhez, valamint az pákhoz és anyákhoz, akiknek aggodalomban reszket a szívük a húszévesekért, - sőt általában mindenkihez, aki kétségbeesve gondol a magyar fiatalság jövendőjére. – 8-17.old. - Singer és Wolfner Irodalmi Intézet R.-T. Bp., 1935.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése