2011. nov. 16.

Reményik Sándor: Nagy magyar télben (1919.febr.)



Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom,
Legyen bár messze pusztán rőzseláng,
Bár bolygófény a síron,
Szent házi tűz vagy bujdosó zsarátnokok:
Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.

Nagy magyar télben picike tüzek,
Szikrák, mécsek, lidércek,
Mutassatok bár csontváz halmokat,
Vagy rejtett aranyércet,
Csak égjetek, csak melegítsetek ma,
Soh'se volt ily szükség a lángotokra!

Nagy magyar télben picike tüzek,
Jaj, be szétszórva égtek,
Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!
De mondok egyet néktek,
Szelíd fények és szilaj vándorlángok:
Mit gondoltok: ha összefogóznátok!

Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh'se volt olyan máglya,
Mint ha most ez sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba…!
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!

(Forrás: Retkes Tamás: Elfelejte(te)tt versek (1919-56) – internet)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése