Magyarok, mindenütt a végeken,
E csikorgó, vad téli éjeken,
Kiknek nincs takarótok, vértetek:
A csillagokra gyakran nézzetek!
Úgy nézzetek a csillagokra, bátor
Szívvel, mint hajdan a rab prédikátor
Kemény gályapadon, láncok között. -
Mert íme, nincs már, ami összeköt
Egymással minket, csak a csillagok.
Fényök, mint Etelközben, úgy ragyog.
De ködön át, szemfödélen át,
Vajjon ma merre mutat új hazát?
Magyarok, mindenütt a végeken,
Posta nem jár a téli éjeken,
Levél nem száll kedvestől kedvesig,
Ércdrótok a hírt nem rezegtetik:
Élünk-e még, vagy sírban pihenünk? -
Csak a csillagos ég közös velünk.
Az ezerévnél ősibb csillagok,
Mint Etelközben, fényök úgy ragyog.
Fenn a Fiastyúk őrzi fiait:
Mi nagybeteg anyánk virrasztjuk itt.
Magyarok, kiknek nincsen vértetek,
A csillagokra gyakran nézzetek!
Egy csillagra nézünk mi, mind, merőn,
Keleten, délen, völgyben, bérctetőn.
És érezze, ki rokonához vágyik:
Ezer mérföldről azt nézi a másik.
Ha elvész, összeomlik itt a hon:
Találkozunk azon a csillagon.
(Forrás: Retkes Tamás: Elfelejte(te)tt versek (1919-56) – internet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése