A kávéház homályán, a sarokban
szendereg az asztal elfelejtve:
egy tálca... két pohár víz -
Itt ült, szivarozott és szenvedett
a mágikus öreg -
hányszor láttam szivarja
füstfelhőjéből villámló fejét
hogy szinte vártam:mennydörög-e már?
aztán megcsöndesült a táj,
s messzenéző szeme, ki tudja,
túl tárgyakon, túl életen,
milyen távoli színtelen
csöndet fürkészett - tán a földbe lenn?
És láttam őt hívekkel népesen,
mint amikor a vén templom párkányát
elözönlik a madarak,
s oly elhagyottnak, mint mikor a vén
templom párkányát eső veri és
hess - egy madara sem maradt.
Most ősz van és köd és ahogy lehull
az eső, fázik és tócsákba búj...
egy éve, hogy temettük, akkor is
ilyen idő volt... egyedül vagyok
itt a régiekből... most felkelek,
s szinte lopózva, meg ne lássa senki:
leülök helyére.
A lámpa meggyúl
felettem és a vízre tűz, borongva
rezdül két szem a két pohár színéről,
nézem... fényesre nyílva visszanéz...
Magyar Korona Kávéház (Forrás: A magyar irodalom gyöngyszemei - Olvastam, költőtárs.. - Költők társaikról - Móra Ferenc Könyvkiadó, Athenaeum Nyomda, Bp.,1961.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése