Hideg, sötét csillagtalan éj,
A lámpák hunyorognak a légben,
Az ég a hópelyheket úgy szórja szét,
Hogy mindent befedjenek szűzies fehéren.
Csendes, halk s oly meghitt a világ,
Mint talán soha, egy évszakban sem,
A Mindenség nyugalma száll lelkemen át,
És süvítő széllel hív a Végtelen.
(Forrás: Segesváry Viktor: Ifjúkori versek és írások 1951-1953)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése