2021. nov. 15.

Kiss Dezső: Nápolyi emlék (Nápoly, 1925. IV. 21.)

 

Az alkonyégen úszó fellegek,

Ciprusok közt szétfoszló énekek,

Pompei sötét árnyékba merül,

Bolyongok álmodozva egyedül…,

Fejem fölött a Vezuv füstje száll

Alattam a csillogó tengerár…

Nem vagyok már a földnek a fia,

A mandolin szól: „Santa Lucia!”…

 

Az esti égen mirjád csillagod,

Egyesegyedül csak magam vagyok.

A könnyem észrevétlen megered,

Emlékek simogatnak engemet…

-Vérem felfogja kristál billikom,

Cseppenését remegve hallgatom,

Utolsó cseppig ki kell hullnia,

Száll a lelkem. – „Ó Santa Lucia!”…

 

Édesbús érzés tölt el itt belül,

A kék tengerből egy árny felmerül,

Bevonja fátyolával az eget,

Megsemmisít, a földről elvezet…

- Nincsen ennél csodásabb temetés,

Sohsem láttok, eltűnök végleg én,

Hanyatló kornak szegény, bús fia,

Santa Lucia, Santa Lucia!...

 

Forrás: A Természet 21. évf. 13-14. sz. 1925. júl. 1-15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése